| Élmények a Kalandparkban |
|
There are no translations available. A napos időnek köszönhetően 172-en vettünk részt ezen a programon. Reggel 8 órakor indultunk vonattal Veszprémből. A vonat körülbelül 40 perc alatt tette meg az utat Kislődre, ahonnan 15 perces séta vezetett a park bejáratáig. A kísérő tanároknak hála a 172 fős hömpölygő diáksereg fegyelmezetten vonult a túra helyszínére. Mivel a park 9 órakor nyitotta meg kapuit, mindenkinek volt ideje megreggelizni és erőt gyűjteni az egész napos programokhoz. Kezdetben csak 20-30 bátor tanuló indult a park végén található kötélpályához, de ők nem bánták meg, hogy egyből azt választották, mert így nem kellett sorba állniuk és rögtön kipróbálhatták Magyarország legmodernebb kötélpályáját. A többiek addig fociztak a műfüves focipályán, csónakáztak, elmentek az állatsimogatóhoz, baseballoztak, tutajra szálltak, íjászkodtak, sétáltak a tó körül. 11 óra körül már egyre többen odamerészkedtek a kötélpályához és már el sem lehetett onnan vonszolni őket, esetleg egy szendvics erejéig. Legnagyobb megdöbbenésünkre még a testnevelés órákon kevésbé aktív lányok és fiúk is végigküzdötték magukat a tanuló, illetve felnőtt pályán is. A legkeményebbek még az extrém pályán is kipróbálták magukat. A kalandpark legszórakoztatóbb része mégis a tó felett húzódó drótkötél „csúszó” volt. Ezen szinte mindenki végigcsúszott legalább egyszer. Akik a nap folyamán elfáradtak, azoknak lehetőségük adódott, hogy sakkozzanak egyet kikapcsolódás gyanánt. Délután 15 órakor elfáradva, de hatalmas élményékkel gazdagodva indultunk haza. A túra olyan sikeres volt a diákok között, hogy tavasszal ha lesz rá mód szeretnénk megismételni. Köszönjük Perger Valéria, Rukk Renáta, Vasas Mónika tanárnőknek valamint Burján Jenő és Morvai Béla tanár uraknak a kíséretet! :) |




